Miért óvakodjunk összehasonlítani többnyelvű gyerekeink nyelvhasználatát az egynyelvűekével?

Lelkünk tükre a szemünk, szokták mondani. Ugyanezt a nyelvünkről is el lehet mondani, hiszen nyelvhasználatunk is nagyon sok mindent árul el rólunk. Pedagógusok, logopédusok, pszichológusok állapítják meg általa a gyerek érettségi szintjét, lelkiállapotát vagy következtetnek kognitív fejlettségére. Ezek a tesztek és egyéb vizsgálati eszközök eredetileg az egynyelvű gyerekek fejlődését vették alapul, ami nyelvileg tekintve lineáris előremutató mozgást mutat és ez lett életkor szerinti szakaszokra, fázisokra lebontva.


Többnyelvű gyerekek esetén azonban ez linearitás bonyolult rendszerré válik. Hiszen míg két nyelv elsajátítása az időrend szempontjából kétféleképpen történhet, vagyis a gyerek párhuzamosan vagy egymás után sajátítja el a nyelveket, további nyelvek felvétele estén a variációk száma exponenciálisan nő. (Sőt, több nyelv esetén a nyelvelsajátítás visszafelé is elmozdulhat, tehát romolhat egy-egy nyelv szintje) Az alábbi ábrán, amelyet Cenoz 3 nyelv figyelembe vételével állított fel, jól láthatók ezek a különbségek:

                 L1                             L2                              L3                


                            L1+L2                                                  L3               


                L1                                               L2+L3                              


                                               L1+L2+L3                                               


A gyerek persze bármelyik esetben eljuthat az összes nyelv magas szintü használatáig, probléma azonban adódhat akkor, ha egynyelvű társaikkal hasonlítják őket össze. Mivel eltérő eredmények születhetnek, aszerint, hogy melyik nyelven történt a vizsgálat. Hiszen a többnyelvű gyerek például a nyelvek összességében tud magas szókincset felmutatni, nyelvtanilag pedig elképzelhető, hogy korához képest egyszerübb formákat használ, mint a vele egykorúak, mert ugyanazokat az egyszerübb formákat különböző rendszerekben tanulja, tehát több rendszert is ismer. Idővel persze utol fogja érni önmagát, tehát a különbségek a tanulási folyamat előrehaladtával fokozatosan csökkenhetnek.

A többnyelviség önmagában semmilyen nyelvfejlődési patológiát nem okoz, de immunitást sem nyújt ezek ellen. Tehát egy többnyelvű gyerek is lehet diszlexiás, de nem azért diszlexiás, mert többnyelvű. Néha ennek ellenére előfordul, hogy többnyelvű gyerekeket rosszul diagnosztizálnak, tehát anomáliaként értékelnek természetes jelenségeket, vagy elsiklanak valódi nyelvfejlődési rendellenesség fölött, egyszerüen a többnyelvűség számlájára írva az esetleges problémát.

Ezért nagyon fontos, hogy mielőtt bármilyen vizsgálatra visszük a gyereket, győződjünk meg róla, hogy figyelembe veszik-e a többnyelvűséget és fel vannak-e készülve rá, hogy ennek megfelelően foglalkozzanak a gyerekkel. Nem árt, ha óvóda-, iskolakeresés során is rákérdezünk, hogy az értékelési rendszerük tekintettel van-e ezekre a sajátosságokra.



 .