Itt van a nyelvemen...


Ha jól emlékszem Kosztolányi Dezső írt valami olyasmit, hogy az az anyanyelvünk, amelyiken senki nem bizonytalaníthat el minket azzal kapcsolatban például, hogy az ollót azt valóban ollónak hívják. Ez jól hangzik ugyan, de mégsem egészen így van, hiszen, ha minden tanulás velejárója a felejtés, akkor akár az anyanyelvet is el lehet felejteni. Avagy pontosabban fogalmazva a nyelv fejlődhet, de visszafelé is, és ha nem is tűnik el egészen, visszahúzódhat olyan mélységekbe, ahonnét már nehezen tudjuk előhívni.

Az aktív beszédnél érezhető ez leggyorsabban, az értés szerencsére sokkal ellenállóbb, így tovább megmarad. Ha több nyelven beszélünk, akkor arról a nyelvről, amelyen nehezebben jutnak eszünkbe a szavak szívesebben váltunk arra, amelyiken folyékonyabban fejezzük ki magunkat. Ez aztán tökéletes melegágya a további felejtésnek. A kor, de betegségek, sőt lelki traumák is erősítik a nyelv elhalványulását. Leglassabban a ritkán használt szavakat, nyelvtani formákat tudjuk felidézni.

Több nyelv elsajátításakor többet tanulunk, viszont többet is felejthetünk. De mitől függ a nyelvvesztés szintje? Például attól, hogy mikor kerültünk a kapcsolatba a második, harmadik stb. nyelvvel. Ha az anyanyelv a serdülőkorig jó egészségnek örvend, ha sikerült eljutni az írásbeliségig, akkor nagyobb az esély a megtartására. Hiszen minél magasabb szókincset és bonyolultabb nyelvi szerkezeteket használtunk, tehát magasabbról indulunk, hiába a veszteség, még mindig lesz miből felejtenünk. Mondanom sem kell, hogy minél több nyelvi behatás ér valakit és azt minél pozitívabb érzelmi töltet kíséri, annál nagyobb védettségnek örvend a felejtéssel szemben. A konkrét tudás azonban nem tűnik el, az szabadon mozog a nyelvek között, amíg marad legalább egy, amelyiken fel tudjuk idézni.

De nemcsak a nyelvet felejthetjük el, hanem azt is, hogy hogyan használjuk. Például, ha valakitől egy buszmegállóban érdeklődni szeretnénk, hogy elment-e már a számunkra fontos busz, hogy azt megkérdezhetjük-e külön bevezetés nélkül, tegezhetjük-e az illetőt, vagy először köszönni kell neki, aztán bocsánatot kérni a zavarásért és csak utána lehet a buszra vonatkozólag valamit kérdezni.

Mindez teljesen természetes. A felejtés azonban megelőzhető és az elfelejtett dolgokat ismét meg lehet tanulni. Ha csak egy régi tudás felevenítéséről van szó azt onnét sejthetjük, hogy mintha gyorsabban jegyeznénk meg, mint amit valóban először hallunk. Tehát minden egyszer megtanultat újra lehet ismételni. Mindezek tudatában biztos, ami biztos, ellenőrizzük gyakrabban, mit és hogyan mondunk és írunk. Ha valamit kifelejtettem volna ebből a cikkből, az a legközelebbi alkalommal majd remélem eszembe jut.



 .